Hírek

Lakossági fórumot tartottak Véneken

Lakossági fórumot tartottak 2020. október 1-én Véneken a Polgármesteri Hivatalban, melynek közelében, a Torda-szigeten zajlanak a „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” (KEHOP-1.3.0-15-2016-00012) című 28,432 milliárd forint támogatásával megvalósuló európai uniós vízügyi projekt építési munkái.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alkotta Konzorcium beruházásában megvalósuló  beruházás kivitelezése 2017 decembere óta folyik.

A beruházás fő célja a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a lesüllyedt kis- és közepes vízszintek megemelése, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszint visszaállítása, mely által lehetővé válik a vizes élőhelyek rehabilitációja. A Mosoni-Duna megemelt vízszintje megtámasztja a felszíni vízpótlással megemelt szigetközi talajvíztestet, ezzel hozzájárul az Alsó-szigetközi vizes élőhelyek megőrzéséhez, valamint az erdő- és mezőgazdaság termelési feltételeinek javításához. Jelentős előrelépés, hogy a Mosoni-Duna és a mentett oldali medrek közötti ökológiai kapcsolat feltételei is kedvezőbbé válnak. További cél a hajózás biztosítása, a győri városkép javítása és a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság javítása. A fenti összetett célkitűzések egy komplex műtárgy kialakítását igénylik, amely az árvízkapu funkciót is biztosító vízszintszabályozó műből, hajózsilipből, és a Mosoni-Duna hosszirányú ökológiai átjárhatóságát biztosító halátjáróból áll. Az üzemelési, fenntartási, karbantartási munkák elvégzéséhez üzemi híd létesül a műtárgy fölött és kétszintes kezelőépület a hajózsilip mellett. A műtárgyhoz a mértékadó árvízszintre méretezett árvízvédelmi töltések csatlakoznak, amelyek a Farkasúsztatói ágon, valamint a Mosoni-Dunán, a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő felett mederáttöltésre épülnek. A műtárgy környezetében kiépített csónakátemelő rámpák és sólyák biztosítják majd a vízi turisták részére a csónakok átemelését.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás keretében megrendezett lakossági fórumon Bazsó Zsolt Vének polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket. Németh József az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője beszélt a projekt létrejöttéről és céljáról. Kara Ákos országgyűlési képviselő, a projekt miniszteri biztosa méltatta a projekt jelentőségét a térségben. Németh Tamás, a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője a kivitelezést végző Mosoni-Duna 2017 Konzorcium képviseletében ismertette a beruházás jelenlegi és jövőben lépéseit.

„Mérföldkőhöz” érkezett a Mosoni-Duna torkolati mű kivitelezése

Rendkívüli sajtótájékoztatóra került sor 2020. augusztus 11-én a Vének közelében lévő Torda-szigeten, ahol zajlanak a „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” (KEHOP-1.3.0-15-2016-00012) című 28,432 milliárd forint támogatásával megvalósuló európai uniós vízügyi projekt építési munkái.

A kivitelezés jelentős mérföldkőhöz érkezett: a héten megkezdték a monumentális szegmens elzáró szerkezetek beépítését a műtárgyba, melyből az egyik szegmenstábla daruval történő látványos beemelését kísérhették figyelemmel a résztvevők.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és igazgatóságunk alkotta Konzorcium beruházásában, az EU Kohéziós Alapjából és a hazai központi költségvetési irányzatból finanszírozott projekt megvalósítása a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) vált lehetővé. A kivitelezési munka 2017 decembere óta folyik a térségben és várhatóan jövő év augusztusáig eltart.

A beruházás fő célja a Mosoni-Duna torkolati szakaszán a lesüllyedt kis- és közepes vízszintek megemelése, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő torkolati vízszint visszaállítása, mely által lehetővé válik a vizes élőhelyek rehabilitációja. A Mosoni-Duna megemelt vízszintje megtámasztja a felszíni vízpótlással megemelt szigetközi talajvíztestet, ezzel hozzájárul az Alsó-szigetközi vizes élőhelyek megőrzéséhez, valamint az erdő- és mezőgazdaság termelési feltételeinek javításához. Jelentős előrelépés, hogy a Mosoni-Duna és a mentett oldali medrek közötti ökológiai kapcsolat feltételei is kedvezőbbé válnak. További cél a hajózás biztosítása, a győri városkép javítása és a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság javítása. A fenti összetett célkitűzések egy komplex műtárgy kialakítását igénylik, amely az árvízkapu funkciót is biztosító vízszintszabályozó műből, hajózsilipből, és a Mosoni-Duna hosszirányú ökológiai átjárhatóságát biztosító halátjáróból áll. Az üzemelési, fenntartási, karbantartási munkák elvégzéséhez üzemi híd létesül a műtárgy fölött és kétszintes kezelőépület a hajózsilip mellett. A műtárgyhoz a mértékadó árvízszintre méretezett árvízvédelmi töltések csatlakoznak, amelyek a Farkasúsztatói ágon, valamint a Mosoni-Dunán, a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő felett mederáttöltésre épülnek. A műtárgy környezetében kiépített csónakátemelő rámpák és sólyák biztosítják majd a vízi turisták részére a csónakok átemelését.

A projekt műszaki készültsége mostanra meghaladta a 60 %-ot. A műtárgy vasbeton szerkezete, alaplemeze és pillérei készen állnak a szegmens elzáró szerkezetek fogadására, így 2020. augusztus 10-én megérkezett az első, majd 11-én a második szegmenstábla a gyártóüzemből a munkaterületre. Ezek a táblák fogják biztosítani a vízszintszabályozást és a hajók átzsilipelését, továbbá a dunai árvizek Mosoni-Dunából történő kizárását is.

A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás Torda-szigeti eseményén részt vett és tájékoztatta a sajtó képviselőit Kara Ákos - a projekt miniszteri biztosa, dr. Dézsi Csaba András - Győr polgármestere, Láng István - az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója valamint a kivitelezést végző Mosoni-Duna 2017 Konzorcium képviseletében a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője Németh Tamás. A rendezvény zárszavaként Németh József, igazgatóságunk vezetője mondott pohárköszöntőt a „beruházási mérföldkő” sikeres elérésének alkalmából.

 

A kivitelezés aktuális állapotáról, felkerültek képek a galériába. - 2020.07.

Látványos szakaszba értek a műtárgy építési munkái – 2019.10.18.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alkotta konzorcium által valósul meg a „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” (KEHOP-1.3.0-15-2016-00012) című közel 28,5 milliárd forint összköltségű európai uniós projekt, melynek keretében ütemezetten zajlanak az építési munkák a Vének határában található Torda-szigeten.

A komplex vízépítési nagyműtárgy vízzáró vasbeton résfalak és jet paplan által határolt térben épül. A műtárgy egyes részeinél a munkatér körülhatárolása már elkészült, ennek védelmében lehetővé vált a munkagödör földkiemelése, szerelőbeton készítése, az alaplemez vasszerelése és betonozása. Az alaplemez elkészültét követően, még ebben a hónapban megkezdődik majd a felmenő falak (pillérek) építése.

A kivitelező Mosoni-Duna 2017 Konzorcium a Farkasúsztatói ág mederáttöltési munkáit is végzi, amelyre árvízvédelmi töltés fog épülni. A mederáttöltéshez szükséges szemcsés anyagot (homokos kavicsot) a Mosoni-Duna mederkotrásából nyerik.

A műtárgyhoz kapcsolódó, a jobbparton Győr-Károlyházánál magaspartba, a balparton pedig Véneknél, a meglévő védvonalba bekötő új árvízvédelmi töltés 1617 m hosszú lesz. A műtárgy az árvízvédelmi töltéssel együtt biztosítja majd a dunai árvizek kizárását a Mosoni-Dunából.

Az építési munkák főbb mennyiségei, a résfalak hossza 1900 fm (agyagbeton kb. 5.000 m3, vasbeton kb 12.000 m3, összesen 17.000 m3), a jetpaplan mennyisége kb. 7.400 m3, a műtárgy vasbetonszerkezetek 28.000 m3, acélszerkezetek kb. 710 tonna, a földmunka összes mennyisége pedig 550.000 m3.

A beruházás készültsége immáron elérte a 35 %-ot.

Projektnyitó rendezvény – 2018.03.20.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) közösen 2018. március 20-án tartotta a projekt sajtónyilvános eseményét a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőben a projekt helyszínén, a Duna és Mosoni-Duna torkolatánál. A beruházást Kara Ákos Infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár (Nemzeti Fejlesztési Minisztérium) méltatta, majd Láng István, műszaki főigazgató-helyettes (OVF) beszélt a projekt jelentőségéről. Ezt követően Németh Tamás projektvezető ismertette a kivitelezés lépéseit a Mosoni-Duna 2017 Konzorciumtól, majd az eseményt Németh József ÉDUVIZIG igazgató pohárköszöntője zárta.

Lakossági fórum – 2018.03.08.

Az Országos Vízügyi Igazgatóság (OVF) és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (ÉDUVIZIG) közösen 2018. március 8-án lakossági fórumot tartott Véneken a Polgármesteri Hivatalban. A rendezvény célja az volt, hogy a beruházásban közvetlenül érintett lakosság számára bemutassa a projekt műszaki tartalmát és jelentőségét.

Az eseményt Kiss Tamás Vének polgármestere nyitotta meg. Németh József ÉDUVIZIG igazgató projektismertetője után a kérdések megválaszolása következett, melyben Láng István, műszaki főigazgató-helyettes (OVF) is aktívan részt vett.

A projekt adatai

  • KEHOP-1.3.0-15-2016-00012
  • A projekt bruttó összköltsége: 29.925.309.000 HUF
  • A támogatás összege: 14.962.654.500 HUF/50%
  • Nem elszámolható hozzájárulás: 14.962.654.500 HUF/50%
  • A projekt kezdete: 2017.12.01.
  • Aprojekt fizikai befejezésének tervezett határideje: 2023.10.31.
  • Logo
    Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.  Rendben  További információ